Azt mondják, hogy a brunch: breakfast – lunch, vagyis a rebéd, ugye, reggeli és ebéd határán étkezni, eredete angol, hát mi más is lenne, és állítólag amolyan vadászreggeliként kezdődött, amikor a hajnali hajtásból visszatérő vadászok éhesen rávetették magukat bármire, ami adódott.

Persze az a „bármi” nagyon is konkrét volt, mert a készséges személyzet egy része nem a lovak lecsutakolásával foglalkozott, hanem sokfogásos reggelinek már nem nevezhető, de ebédnek sem, lakomával szolgált.

Volt ott csirkemáj, tojás, húskészítmények, szalonna, friss gyümölcsök, és édességek is, minden, ami szem, szájnak ingere. És persze italok nagy mennyiségben, de, hogy ne legyen olyan direkt a dolog, mert még sem illik tisztán nyakalni a whiskyt, meg a konyakot a délelőtti órákban, ezért színes, szagos koktélokkal nyugtatták felborzolt idegeiket. Addig a vadászat véres eredményét is eltüntette a szolganép.

Ez lenne a hivatalos verzió a brunch eredetét illetően, de hál’ istennek van egy másik is, ami kevésbé véres, viszont rendkívül ájtatos, szemlesütős, és mindenekelőtt erkölcsös, mert bizony a Fennebbvaló mindenfajta falánkságot tilt, de, ha az ő dicsőségére történik, akkor sokkal elnézőbb.

Szóval a brunch jutalma azoknak, akik annak rendje és módja szerint éhgyomorral mennek a vasárnapi misére, ott magukhoz veszik a szellemi táplálékot, hiszen köztudott, hogy a korgó gyomor fokozza az elmélyült áhítatot, majd hazatérve gazdagon terített asztal várja őket a jól megérdemelt, reggelinek már nem mondható, ebédnek még nem, könnyed falatokkal és nem utolsósorban italokkal. Ez a jutalma azoknak, akik türelmesen végigülik a misét, magukhoz engedik a szellemet, lelkük kis ajtaján hagyják beszökni az igét. Ez lenne a másik elmélet a brunch eredetére vonatkozóan. A harmadik igencsak profán változat, miszerint élelmes szállodások vasárnapi forgalomfokozó találmánya.

Egy biztos, hogy nyomtatásban először nyomát ennek a játékos szó összetételnek egy az 1895-ben kiadott „Heti Vadász” című hetilapban találták. Ott is templomi mise utáni étkezésként említik, ami kiválthatja a nehéz vasárnapi ebédeket. Mert a brunch könnyedebb étkezési forma, hiszen néhány reggeli fogást is tartalmaz, azon kívül informálisabb, ez pedig az őszintébb, felszabadultabb társalgást, társadalmi érintkezést is lehetővé teszi, akár a családon belül is. A formalitások mellőzése élénkíti a résztvevők jóérzését, ösztönzi őket a játékosabb csevegésre, feledteti az előző hét esetleges nehézségeit, lélekemelő családi esemény lehet a brunch.

Mindig a mozi a bűnös

Akárhogy is volt, a brunch valamikor a harmincas évek Amerikájában terjedt el, még pedig azért, mert ekkoriban kezdtek a hollywoodi sztárok ingázni a keleti és nyugati part között.

A transzkontinentális vonatok rendszerint Chicagóban álltak meg, ami a menetrend szerint többnyire vasárnapra esett, legalább is a színészek azt a járatott részesítették előnyben, hiszen így hétfőre visszaérhettek a stúdióba. Chicagóban hosszan állt a vonat, aki nem a vonaton akart étkezni, elvben kimehetett egy étterembe, de szerencsétlenségükre az éttermek vasárnap zárva voltak. Ezt a hiányosságot felismerve a szállodák vezették be a menetrendhez igazítva a későórai reggelit, vagyis a brunchot.

A színészek jóllaktak, vedelték a koktélokat, mert az ugye nem alkohol, pedig az, attól nem fáj a fej, nem kell félni, hogy másnap a sminkszobában annyira izzad az arcuk, ami tudvalevő a másnaposság egyik biztos jele, hogy minden smink leesik róla.

Aztán rájöttek, hogy a koktélok, ha nem is a smink ellenségei, viszont hosszan tartó varázslatot okozó italok, amelyek akár segíthetnek is az adott szerep lazább interpretációjában. Lehet, hogy a brunch koktéloknak köszönhető az a természetesnek tűnő amerikai színésziskola, amit olyannyira szeretünk mindannyian?

Persze vannak még magyarázatok bőven, például van egy szárazabb, praktikusabb megközelítése a jelenségnek, miszerint a női egyenjogúsággal párhuzamosan alakult volna ki a brunchozás szokása, ahogy egyre több nő állt munkába, az otthoni közös étkezések a vasárnapi ebédekre korlátozódtak. Erre a hullámra ültek fel az éttermek és kezdték kiállításszerűen, mint a piacon, hatalmas asztalokra, kitenni az ételeket, mert, hogy nincs annál csábítóbb, mint a változatos ételek látványától megszédülve, nyakló nélkül mindenbe belekóstolni, különösen akkor, ha fix az ár.

Ehhez jöttek még a koktélok, amelyek nem véletlenül voltak gyümölcsalapúak, mert ez nem csak tartalmi kérdés, hanem pszichológiai is. A vonzó, gyümölcsös, virágos színekben pompázó koktélok nagy mennyiségben való fogyasztása nem tűnt alkoholfogyasztásnak, hiszen csak színes, ártalmatlan italok, még a nevük is ártatlan, alkohol jelenlétére közvetlen nem utalnak. Mimóza, Bellini.

A séfek oldaláról nézve már korántsem olyan örömteli a jelenség, hiszen a szombati pörgés után elég nehéz lehet összerakni egy olyan menüt, ami reggeli is, meg ebéd is, és eltart 11-től délután 3-ig minimum. Ezért is hordanak fel mindent, abból baj nem lehet. Végül igencsak tetszetős változatok alakultak ki, el kezdték tematizálni a brunchokat, legalább is formailag, és ez a lehetőség inspirálta a séfeket, hogy az adott témára, legyen az halpiac, vagy biópiac, vagy vadászbál, stb. alakítsák a kínálatot.

 Ez itt alább saját készítmény, otthoni brunch. :)