Elmentem az Oxygénbe, abba a naphegyi test kulturális szentélybe, vagy minek nevezzem. Nem kell félni, semmi sport, no testedzés, csak a korábban mellékesként működtetett, de mára önállóságát saját néven elnyert Terra éttermet látogattam meg. Amúgy érthető, hogy egy ilyen, igen csak magas státuszú látogatókkal bíró hely kulináris csáberejét is bevetni szándékozik.

Minden adottsága meg van ehhez: tágas modernista, valahogy az egészséges, és sikeres életmódot belsőépítészetileg is képviselő egyterű hodály, amit nyilván érdemes intimebb megvilágításba helyezni, ami legalább virtuálisan felosztja a teret.

Ennek a törekvésnek vannak látható jelei. A terasz kissé kedélytelen, lehetne mozgalmasabb, mindazonáltal a bútorzata igényes, érdemes volna talán éppen a szűkített bisztró étlap rusztikusba hajló stílusából némi ihletet meríteni.

A Terra név, és a sok egészséges izomtól duzzadó tesztoszteron huszárt látván eszembe jutott Anteusznak, Gaia és Poseidon fiának, története. Senki nem tudta legyőzni az óriást, aki, ha érintkezett a földdel, mindig újerőre kapott, ezért volt legyőzhetetlen, Gaiatól, Földanyától kapta az erejét, de Herkules legyőzte, nem engedte, hogy Anteusz lába érintse a földet, a levegőben tartva roppantotta össze. Nem tudom, miért ez jutott eszembe, mert a továbbiakban nem lesz jelentősége, talán a terra miatt.

Az étlapon szereplő változatos reggeli fogások bizonyos értelemben eldöntik ennek a helynek az irányultságát, az idejáró közönség feltételezett étkezési szokásait. Hogy a kínálat megfelel-e a fitness elvárásoknak, azt nem tudom, azt hiszem, nem különösebben, ha legalább kalóriaértékek lennének az ételek mellett felsorolva, az eligazíthatná a fogyasztót, de gondolom, nem szeretnék zaklatni őket. Az üzleti menü könnyedebbnek tűnő fogásokból áll, de azok sem a mindenáron egészségtudatos étkezést célozzák. Lehet, hogy ebből a szempontból érdemes volna újrarendezni a kínálatot, de az is lehet, hogy nem szükséges a testkultúrát, amiről ez a hely szól, az étterembe is behozni, sőt, lehet, hogy éppen ellenkezőleg, kísértésnek kell kitenni azokat, akik nagy nehezen megszabadultak némely kalóriától. Akkor biztos visszajönnek. Én azt gondolnám, hogy egy ilyen helyen nagy választék van vegetáriánus és vegán fogásokból, de nem jellemző.

Nem szaporítom tovább a szót, nekiugrom a déli étlapnak. Legyen kacsamáj, marinált barack, mandula, briós. És az elmaradhatatlan Cézár – saláta, ezúttal csak az alap, minden egyéb kiegészítő nélkül. Ezek az előételek.

Három darab gyönyörű, rácsos mintára pirult briós egy kosárkában elég durva kezdés, de érthető, hiszen a szépen lebarnult kacsamáj szeletből is kettő van a tányéron. Nem előétel méretűek, az biztos, a pirítatlan mandulaomlás némi aránytalanságot sugall, és elég vegyes minőségűek, ha kezelték is, nem érződik, egy futballmeccs második félidejére elég volna, annyi van belőlük. Kezdem érteni a kalóriaszámláló hiányát. Az őszibarack, vagy inkább talán nektarin golyók pácolása izgalmas ízhatást produkálnak, de a mandula törmelékkel egyenrangú keménységűek, nem kellemes.

Mártás is jár a májhoz, a máj amúgy nagyjából kifogástalan készültségű, a mártás komplex étellé emeli, de némi ellentmondásban van a gyümölcsös kísérőkkel. Sokat markolni akaró fogás, a nagyvonalúnak gondolt lazaság, és mennyiség nem szól a javára.

A Cézár válogatott levelekből, és éppen az előbbivel ellenkező felfogásban készült, talán éppen a kalóriák megregulázása jegyében. Ami a legnagyobb hiánya, hogy csak nyomokban tartalmaz öntetet. És minden más, parmezán és kruton reszelt formában, sűrű hókristályokra emlékeztető formában borítják a leveleket. Mindez nem volna baj, bár ezzel jelentős íz és textúra veszteséget szenved a fogás, ha legalább annyi öntet volna, amelyben ezek az atomi részecskék fel tudnának oldódni, azonban ennek hiányában kifejezetten száraz a készítmény.

A főételekből is kettőt választok. Van idézőjeles cigánypecsenye, sushi rizs, uborkasaláta. Mint kiderül a hús mangalica illetőségű, de ez nem szerepel az étlapon, első eset, hogy egy étterem eltitkolja a hús eredetét, amire amúgy büszke lehetne, na, de kitudja.

A másik főétel: tésztában sült bárány, burgonyapüré, kápia paprika, lestyán.

A tarja, alias „cigánypecsenye”, steak vastagságúra formázott hús, a tetején szalonnafátyol, feltehetően szintén mangalicából készült. Van ebben némi ellentmondás, vagy irodalmi hasonlattal élve jelzőhalmozás, mert a tarja természettől fogva erősen zsíros hús, bár, mint ebben az esetben is történt, a zsír jelentős részét el lehet távolítani, ekkor léphet életbe az a verzió, hogy a konyha tudatosan visszatáplálja a zsírt, ebben az esetben hártyavékony szalonna formájában, ami nem ördögtől való megoldás. A koktélparadicsomok páca elvarázsolt savmisztérium, brutális zsírkiegészítő, telitalálat. A hús természetesen puha, zsírok alig szövődnek benne, hiába a külső perzselés, mégis van egy kis főtt hús érzetem, de, ha jól beosztom a szalonnafátylat, akkor ez az érzés csökken. A „ragadósrizs” odapörkölve remek köret, valahonnan ismerős, a pecsenyelé további segítség az élvezetek teljessé tételében. A konfitált fokhagyma gerezdek szintén.

Az uborka granité, de legyen sorbet, ha úgy pontosabb, jó találmány a változatos uborka állagok és a néhol belejátszó zöldalma akár önállóan is megállná a helyét, mindjárt ez lehetne a vegán vonal első darabja.

A hasáb alakúra préselt, brik tésztába töltött bárányhús esete a lestyánnal.

A határozott élekkel rendelkező hasáb amolyan katonásan ráncba szedi a rakoncátlan bárányhúst, csak az a kérdés, hogy van-e ennek értelme. Látszólag van, mert a tészta ropogós, és egyben tartja a húst, amelynek inkább az a hiányossága, hogy meglehetősen fűszerezetlen benyomást kelt, sótlan is. A kápia kockákból képzett halmok ideális ízesítésű, izgalmas savtárai az egész fogásnak, a burgonyapüré selymes felüdülés a játékosan vibráló, egész a kapriig elhúzódó savas kavalkádban, és persze a lestyán szintén megteszi a magáét. Valójában a kompozíció „leggyengébb” láncszeme a bárány, amely meglehet tészta nélkül, hagyományos, vajas sütéssel, perzselt felületeivel nagyobb élményt nyújtana.

Mindenképpen érződik, hogy szakértő, jó ízlésű csapat van a konyhában, a kóstolt ételek alapján megállapítható, hogy határozott elképzelésük van a bisztró stílusról, most már csak az a kérdés, hogy sikerül-e finomra hangolni a stílust és esetleg a hely szellemének totálisan ellentmondó önálló arculatot kialakítani, vagy belesimulni a fitness profilba.