Van ez a Cézár szindróma, én hívom így, vagyis a Cézár saláta totális semmibevétele. Hálásnak tűnő fogás, az egész világ ismeri, majdnem olyan, mint a pizza, vagy a klubszendvics, de történetesen a Cézárt nagyon kevés helyen készítik szakszerűen, legalább is ez a magyarországi tapasztalatom. Alibi cucc, mintha a fogyasztó nem tudná, hogy mi fán is terem ez az amúgy pofon egyszerű készítmény, ezért aztán bármit elé tolhatnak ezen a címen.
Pedig nem nagy szám: friss római saláta levelek, pirított kenyér kockák, majonézszerű öntet, parmezán forgács, meg a különböző feltétek, mint csirke, rák, lazac, és jelen esetben az egyik legjobb minőségű füstölt szardínia.
Emiatt elhagytam a parmezán forgácsot, viszont adtam hozzá, olajbogyót, szárított paradicsomot, meg azt a lila kunkorodó saláta levelet, aminek nem tudom a nevét, de viszont nagyon mutatós, valamilyen kesernyés endívia, vagy radicchio fajta, ezért csak módjával adagoltam.
A legjobb kovászos kenyeret pirítottam olivában, és egy buggyantott tojást is helyeztem a levelekre, és erre jött az öntet, amit az egyszerűség kedvéért nevezek majonéznek, szóval valami olyasmi, de van benne szardella, ami ez esetben a szardíniával jól elegyedik.
Narancshéjat is szórtam rá, mert olyan kedvem volt. Meg kapri gyümölcsöt. Nem sok baja van.
A vitello tonnato szinte minden egyszerűbb olasz étteremben trattoriában kapható.
Egyfelől van a tonhal alapú krém, amiben a tonhalon kívül van kapri bogyó, kemény tojás sárgája, oliva olaj, szardella, lényegében ennyi.
Alapfeltétel, hogy jó minőségű tonhal derékból, vagy más szintén minőségi tonhal konzervből készüljön.
Én akkor szeretem, ha sűrű, majonézszerű a tonhal krém, határozott tonhalas jegyekkel, szóval nem érdemes megspórolni a tonhalat, ahogy számos étteremben előfordul, azt hiszem, tejszínt tesznek hozzá, ettől lehet, hogy krémesebbnek tűnik, de mindez a halas íz rovására megy.
Jelen esetben én nem a borjú szüzes változatot, vagyis az eredetit készítettem, egyszerűn azon oknál fogva, hogy nem tellett borjúra, és vettem a bátorságot, hogy rozéra sült sertés szűzből készítsem. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy gyakran találkoztam tudatos hamisítással, amikor nem közlik, hogy borjú helyett mit használtak, még az a jobbik eset, amikor szárazon érlelt sertés lapockából, nevezett coppa-ból készül, bár ekkor is kötelesek tájékoztatni a fogyasztót. Én most megteszem: egyben sült kívülről erősen borsozott szüzet használtam, amit a sütés után lefagyasztottam, majd félig felengedve a fagyos állagából vékony szeletekre vágtam.
Ezt a rózsaszín, vaj puha sonkaszerű húst friss, zsenge római salátalevél alapra helyeztem, erre jött a tonhalkrém, és kapri bogyó, kapri gyümölcs, szárított paradicsom.
Az egyik legjobb makréla konzervre tettem szert: a gyönyörűen szilárd darabokat, sűrű textúra jellemzi.
Organikus oliva olajban tartósítják. Gondoltam ez a minőség megérdemel valami komplexebb, mindazonáltal egyszerű, praktikus és laktató kompozíciót.
A sült krumpli minden ízlést képes kielégíteni, talán az egyik legelfogadottabb és valódi közszeretetnek örvendő fogás.
Egymagában is helytáll, köretként is népszerű. A buggyantott tojás megfolyt sárgája, ha összeér a sült krumplival, ott kő kövön nem marad, örömteli zokogás kíséri, mert mi lehet jobb, mint a tojásos sült burgonya.
Ebben a közegben nyert ügye van a makrélának. A brokkoli morzsa szórás már csak amolyan kötelező látványosság, még se maradjon zöld nélkül a cucc, bár mondjuk ez így leegyszerűsítése a dolgoknak, mert jó az a brokkoli, főleg, ahogy a tojással találkozik, de a hal is szereti.
