Április 6-a, nagy nap ez a mai, van okunk az ünneplésre, április 6-ról szóljon az ének!
Ma van a Carbonara spagetti Nemzeti Napja, mert az olasz gasztronómia gondozói nem hagynak ki egyetlen alkalmat sem, hogy valahogy megünnepelhessék a konyhájukat, konyhájuk kivételességét, és ez igen csak dicséretes. Szóval a carbonara, ami a szénégető spagetti lenne, vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb tésztaétel. És a legegyszerűbbnek is tűnik, bár ez utóbbi erősen vitatható, különösen a szalonna és a sajt típusát, meg a tojások állagát illetően. Maradjunk a római változatnál, amelyhez tokaszalonna (guanciale) használatos, és a sajt pecorino romano, értelemszerűen.
De akkor sincs baj, ha hosszan érlelt parmezánt használunk, csak ne kezdjünk vége láthatatlan vitába erről a témáról, mert közben berántottásodnak a tojások, és az végzetes lenne a carbonarára nézve.
Vegyünk csak egy jó kis kövérkés tokaszalonnát, kockázzuk fel, és egy kis olivaolajon indítsuk el egy serpenyőben. Közben forraljunk vizet egy szűrős edényben, és könyörgöm, csak sózzuk, nem kell hozzá olaj. Hozzuk forrásba és tegyünk bele spagettonit, ez a legvastagabb spagetti. Tíz percig fog főni, de közben nyugodtan ellenőrizhetjük az állagát, ha nem bízunk a csomagoláson megadott főzési időben. Közben a szalonnánk irul-pirul, zsírját engedi, tehát csökkentsük a hőt alatta, és most már kikeverhetünk két friss tojást, meg egy harmadiknak a sárgáját, hogy kellően krémes legyen. És itt külön felhívom a figyelmet, hogy gályarabságra ítéltetik, aki tejszínt mer tenni a tojásokhoz, és akkor ez még a legenyhébb büntetés. Adjunk hozzá reszelt pecorinót, meg friss borsot, ez viszont kötelező, só nem kell, mert a szalonna elég sós.
Ahogy kész a tészta, tegyük a serpenyőbe, amelyben a szalonnák olvadoznak, ha túl soknak ítéljük a kiengedett zsírját, akkor egy konyhai itatóspapírral felitathatunk belőle egy keveset. Keverjük el benne a tésztát, hogy mindenütt érje a zsír, majd zárjuk el a lángot, és hagyjuk egy keveset hűlni kevergetés mellett a tésztát, majd csalhatatlan ösztönünkre hallgatva, öntsük rá a tojáskeveréket, és a serpenyőben is keverjük tovább, hogy mindenhol egyenletesen befogja a tojás.
Ha ezzel készen vagyunk és megúsztuk baj nélkül: nem lett rántotta a tojásokból, akkor egy hálaadó imát mormolva tálaljuk ki egy tányérba, szórjuk meg pecorinoval, és friss borsot is szórjunk rá.
Aki másképp készíti, az nem carbonarát készít, punktum. Ha ünnepelni akarjuk a Carbonara Nemzeti Napját, akkor tartsuk tiszteletben a hagyományokat, gasztronómiában nem ismerünk tréfát.
