Ősszel, megérkezés után, az első napokban, Lódzban, a fűtetlen kollégiumi szobában, amikor még kicsomagolni sem volt kedvem, jobb híján bámultam az üres falakat, mert az ablakon kinézve csak alacsonyan gomolygó felhők, és sűrű esőfüggöny volt látható, azt pedig nézze, akinek hét anyja van. Vártam a szobatársam, aki a Szovjetunióból érkezett. A két táblás ablak között egy üveg vodka hűsölt, gondoltam megvárom vele Szását. Két nap késéssel megérkezett. Megöleltük egymást, csak néhány kurta szót váltottunk. Szása kicsomagolta a bőröndjét, de amint előkerült a fekete címkés kerek konzervdoboz a sprotnival, félbehagyta a pakolást, tekintetünk szinte vezényszóra az ablakban pihenő vodkás üvegre tévedt.

Feltéptem az ablakot, Szása pedig egy méretes bicskával körbe nyeste a konzervdobozt, mindezt úgy, hogy egyik kezével a levegőben tartotta konzervet, a másikkal nyitotta, egy csepp sem ment félre, én közben az üveg alját nyitott tenyérrel jól megpaskoltam, tompán csattant, ettől a kapszli könnyebben lecsavarható. Ittunk és faltuk a kis füstölt halakat, aranyló vékony bőrük beragyogta a szomorú kollégiumi szobát. Addig nem nyughattunk, míg a doboz és az üveg tartalmával nem végeztünk.

Vodka-sprotni két jó barát, elválaszthatatlanok. Ennek már jó negyvenöt éve. A helyszín Lengyelország. Szása, ki tudja, hol van, nem beszélve a Szovjetunióról.

Füstölt szardínia, wasabis szójabab, vérsóska, céklacsíra, lime, pirított szezámmag olaj

Gyerekkoromban is gyakran konzervhalakat ettem. Az inger szegény élelmiszerboltokban az egyetlen szórakozásom az volt, hogy a halas konzervek polcán a képregények színes világához hasonlatos szardíniás dobozok csomagolását néztem, egy időben még gyűjtöttem is ezeket a csomagolópapírokat. Távoli partok, tengerek, matrózok, háromárbocosok, hajladozó pálmafák, szőke ciklonok, kardhalak és még ki tudja, milyen motívumok, trópusi életképek tették vonzóvá ezeket a dobozokat. És mindez a szovjet befolyási övezetben. Kivételesen a világ minden tájáról érkeztek a kis fellazító dobozkák, amelyekből felnyitás után távoli szabad tengerek íze és illata szabadult ki.

Makréla pikánsan, újhagyma zöldje, lime, chili, aszalt oliva, céklacsíra. 

Ha már semmi nem volt otthon, akkor egy féltve őrzött doboz mindig előkerült, a papírcsomagolás alól előbukkant az aranyló, sárgás-piros színben csillogó fém felület, rajta egy négyárbocos hajó rajzával, körülötte fejüket a hullámokból kiemelő halakkal. Kék betűkkel rajta a felirat: tuna. Vagyis tonhal. A dobozhoz volt ragasztva egy kulcsszerű kis szerszám, amivel, ha azt a dobozon lévő vékony fémkallantyúba fűztem, fel lehetett tekerni a konzervdoboz tetejét. Benne csillogó olaj és tonhal darabok. Egy-kettőre elfogyott a kis doboz tartalma, főleg, ha volt kenyér, mert más akkoriban nem is nagyon kellett.

Tonhal, vérsóska, wasabis szójabab, lime, passió gyümölcs, olaj

Máskor szardínia volt a dobozban, pár évvel később még mindig a dobozba zárt tenger bűvöletében megpróbáltam nem csak a színes rajzok alapján dönteni, hanem a kis halak minősége is számításba jött. Kiderült, hogy a skandináv és portugál gyártók halai voltak a legjobbak, de azért találtam spanyolt is.

Lazac, passió gyümölcs, koriander, lime héj, olaj

Aztán jó ideig nem foglalkoztam a dologgal, de szardíniát mindig vettem, volt, hogy felturbóztam különböző apróra vágott zöldségekkel, fűszereztem, citrom meg narancshéjjal, turbolyával ízesítettem, különösen a mikró leveleket tartottam megfelelőnek erre a célra. Aztán kiokosodtam a tonhalak világában is, és már kerestem azokat a gyártókat, akik sűrű szövetű nagyméretű tonhaldarabokat tesznek a dobozba, vagy üvegbe.

Tarisznyarák, menta, passió gyümölcs, új hagyma zöldje, lime

A szardella a másik kedvencem. Van, hogy a nagyon sós típust használom főzéshez, de különböző szószok, mártások ízesítésére, sózására is alkalmas.

Van a szelídebb, marinált változat, amit Észak-Olaszországban ebéd előtt bárokban fogyasztanak, kvázi amolyan étvágy fokozónak, mascarponével megkent kenyéren, néhány szép ezüstös alici, egy pohár fehérbor, jó társaság, soha rosszabbat. A spanyoloknál boccerones néven ismerik.
Manapság sem hagyott alább az érdeklődésem távoli tengerek halainak dobozos kiszerelésű változatai iránt. Most is szeretem a változatos, emlékeket ébresztő csomagolásokat, de annak jobban örülök, ha ellenőrzött forrásból származó halakat, főleg tonhal esetében, találok a dobozban. Az ádáz marketing harcok nem érdekelnek, annál inkább a minőség, és az ár/érték arány.

Rák farkincák, chili, új hagyma zöldje, koriander, lime, halszósz, pirított szezámmag olaj

Viszont a boltokat nem járom mostanság, inkább a netes ajánlatok keltik fel az érdeklődésemet. Míg egy szép napon rá nem találtam a tonhalfutár néven futó halszállítóra. Arra gondoltam, hogy nem kevés őrült futkározik a virtuális térben, de, hogy valaki kizárólag tonhallal foglalkozzon, azt a megszállottság magasiskolájaként kell értékelni.

Bekattantam. Rákattantam.

Megmagyarázom: impulzus vezérelt konyhát viszek otthon, amit találok, abból főzök, de az is van, hogy hirtelen fellángolás nyomán jön meg a kedvem valamihez, ez többnyire valamikor éjszaka tör rám, amikor nyitva tartó boltot nem találok, nem is mennék oda éjnek évadján, annyira megszállott nem vagyok. Viszont a neten bolyongva rendelhetek, az a nyerő, aki a legjobb ajánlatot teszi, és a szállítási határideje a legrövidebb. Így találtam meg az említett tonhalfutárt, kábé azt képzeltem, hogy a kattintásom nyomán elindul egy kengyelfutó és lihegve házhoz hozza a tonhalat. Nem sokat tévedtem, mert az éjszakai rendelésem másnap délután megérkezett. Persze hamar kiderült, hogy annyira nem őrült az üzemeltető, hogy csak tonhalat futtasson, van ott más is, kedvencem a tarisznyarák, amiből a legjobb rák fasírtot lehet készíteni, de a füstölt szardínia is királyság, némiképp emlékeztet a sprotnira. Gondoltam, mit veszíthetek berendeltem egy csomó terméket, és most itt tobzódom a színes címkék és távoli tengerek illúziót keltő világában. Bizonyíték rá az általam készített, itt látható kompozíciók.