Pierre Kóstolgat

Könyörtelen napsütésben, avokádó vadászaton

2021. október 20. VPierre


Napközben betévedtem a Klauzál tér környékére, valahol a Dob és a tér sarkán bóklásztam, mert úgy emlékeztem, hogy van ott egy mexikói büfé. Mondhatom, nem túl vonzó a környék éles napsütésben. Ebben a kíméletlen megvilágításban minden trehányság könyörtelenül szembeötlő, ráadásul a mexikóit sem találtam, pedig gaucamole-t akartam enni, és úgy éreztem, hogy ettől semmi nem tántoríthat el. Még a mexikói bájzli hiánya sem. A nagyon trendi kocsmák egyikét sem óhajtottam meglátogatni, szigorúan tartom, hogy déli harangszó előtt egy korty alkoholt sem iszom, addig még volt legalább egy óra. Ebben a tanácstalan állapotban lettem figyelmes egy kis üzletre. Ez valami újdonság itt, gondoltam, végre nem kocsma, nem büfé, nem romhalmaz, nem kifőzde, nem titkos szoba, hanem egy békebeli zöldséges, a neve PILPEL, vagyis paprika.

pilpel.jpg

Még mindig gyanakodtam, hogy valami átvágásról lehet szó, és a zöldséges álca mögött mégis valami más vendégcsalogató rejtőzik, de belépve megnyugodtam, hogy ez itt tényleg zöldséges, és igen csak tömve van áruval. Ezt hívhatják isteni sugallatnak, meg vagyok mentve, gondoltam, és odaléptem egy avokádókkal teli kosárhoz, szemügyre vettem az árut, volt vagy háromféle, és nem horror pénzért.

avokadok.jpg

Azonnal letapiztam őket, és már fejben készült is a guacamole. Ez az egész avokádó mizéria már régóta idegesít. Tudniillik hiába kapható számos helyen ez a mágikus – ős gyümölcs, ha valahogy ide hozzánk mindig a maradék jut. Kemények, éretlenek, számtalanszor előfordult, hogy már csak kínomban vettem meg a kőkemény gyümölcsöt, abban reménykedve, hogy előbb - utóbb beérik. Engem már az is lázba tud hozni, ha nem csak egyféle avokádót látok, hanem legalább három félét a sok közül, és válogathatok. Itt végre kedvemre tapogathatok.
A további hozzávalót is könnyedén beszereztem itt, és győztes mosollyal az ajkamon távoztam.

konyhai_avokadok.jpg

Avokádó

Ezt az igen különös egymagú gyümölcsöt már legalább tízezer éve ismerik, úgy is, mint az egyik legtáplálóbb élelmiszert, de úgy is, mint mágikus hatású csodaszert. Micsoda megfejthetetlen teremtménye a természetnek ez az aligátor bőrű, vajas – húsú gyümölcs, amely éppen ezen megjelenési formája miatt is állati képzeteket kelt az emberben. A bőre védi, rejtegeti a sűrű szövetű húst, ami selymes, krémes állagú, csúszik, bársonyos tapintású. Az íze, ha van ilyen íz, akkor az „zöldkrém” íz, teleérzetet keltve már egy két falat után is. Van egy kis természetes sava és sóssága is, behunyt szemmel akár valamilyen húsféle is lehetne.

aztec.jpg

Guacamole

Eleve már az borzongató érzés, hogy egy azték szó elspanyolosodott változatával van dolgunk, ami nyelvészetileg békésnek tűnhet, de ugyanakkor azt is gondolhatom, hogy egy elsüllyedt kultúra túléléséről is szó van, egy ilyen ártatlannak tűnő kifejezés mögött történelmi tragédiák bontakozhatnak ki, amit a nyelv már érzelemmentesen, semleges módon közvetít. Az azték kultúrában már ismert volt a helyben termő gyümölcsből készíthető krémes szósz. Eleinte lime, cukor, és avokádó keveréke volt. Mindig meg tudok döbbenni az emberi találékonyság ösztönösségén, hogy képes a legtermészetesebb, és leginkább magától értetődő megoldásokat létrehozni. A lime sava és az avokádó krémes húsa ideális kombináció. Erotikus elegy. Az ellentétek vonzereje, háború és béke.
De, hát az emberi elme nyughatatlan: nem elégedett meg a sav – olajos közeg vegyítésével, hanem szépen óvatosan kipróbálta a hagymát, a speciálisan édeskésbe hajló lila árnyalatút, itt önkéntelen a színekre is gondolt, nem csak az ízekre, majd óvatosan becsempészte a koriander zöldjét is. Ez valójában már a ma ismert guacamole. Később jött a paradicsom, ami mára teljesen elfogadottá vált. És itt a vége. (A további próbálkozások, úgy is, mint fokhagyma, meg tejföl már erősen vitatható beavatkozások.)

Recept, képekkel

Én amolyan hagyományőrzőként a klasszikus keveréket készítem. Két aligátorbőrű avokádóhoz, egy vastag falú paradicsomot kibelezve, felkockázva, néhány szál zsenge lila hagymát, egy lime levét, egy 3 centis erős paprikát, pil - pelt és egy jó marék koriander zöldjét használok.
Előbb felvágom az avokádót, késhegyével kiszedem a magját, megcsodálom, és fájó szívvel kidobom, aztán mindig megbánom.

hejak.jpg

A héjából egy kanál segítségével kifordítom az avokádó húsát, lazán felaprítom. A paradicsomot kibelezem, apró kockákra vágom a húsát, hozzákeverem az avokádóhoz.

kocka_paradicsom.jpg

A hagymát felaprítom, azt is hozzákeverem az avokádóhoz,

pari_hagyma_avokado.jpg

 

kis_paprika.jpg

majd a pil – pelt és a koriandert, a végén pedig a lime levét.

kesz_guacamole.jpg

Lazán összekeverem, hagyom darabosan, egy kicsit pihentetném, de nem bírom kivárni, neki esek azonnal.

A bejegyzés trackback címe:

https://pierrekostolgat.blog.hu/api/trackback/id/tr6216727640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vittore. 2021.10.20. 16:31:44

Én a Metro-ban szoktam avokádót venni. Ott 300 Ft/darab, de van 8 darabos 1600 Ft-ért is, pont ez a krokodilbőrű lilás változat kapható. Sokszor már nyomásra is elég puha, de nekem pont jól jön, ha 2-3 napra elfelejtem a konyhában. Akkor még jobb. Feleségem kis mustárral, tejföllel, citromlével, fűszerekkel szokott krémet csinálni belőle, de én sajnálom megmaratni a benne lévő értékes anyagokat ezekkel a savakkal.

Csak natúrban kimagozom, kiveszem egy kanállal, és az egyik fele szeletelve meg az egyik szendvicsbe, a másik fele a másik szendvicsbe. Tényleg van egy zöld íze, amit meg kell szokni, de nekem az egyik kedvenc zöldségem? gyümölcsöm?

Vittore. 2021.10.20. 16:33:28

Ezt a guacamole-t pedig az erőspaprika kivételével hamarosan kipróbálom, mert eddig még csak bolti mártogatósként kaptam meg chips-hez, ott vállalhatatlan volt.

SHRV 2021.10.20. 18:00:34

Én innen rendelem: www.crowdfarming.com/en
Leszedik és 3 nap múlva itt van, a konyhapulton még érik egy kicsit és fogyasztható.

Benikuty 2021.10.20. 21:56:54

Szerintem a képen látható paradicsom és lilahagyma emberi fogyasztásra korlátozott mértékben alkalmas.

Kyria 2021.10.21. 00:10:05

@Benikuty: Mi a baj a paradicsommal és a lila hagymával? Egyébként én már jártam meg avokadoval. ALDI-ban vettem, tiszta barna volt az egész - mármint, miután elkezdtem hámozni - úgy ahogy volt, kellett kidobni. Azóta nem próbálkoztam.

Dorottya Hrabovszky 2021.10.21. 06:57:07

Szeretem, ha valaki azt írja, hogy vett valamit, de nem horror áron. Nekem ezek az árak igenis soknak tűnnek. Jó, ha valaki megengedheti magának, de nem kell úgy beállítani, hogy ez a természetes és akinek nincs ennyi kiadni valója valamire, az nem is számít. Más: miért kell kimagozni a paradicsomot? Igen ízletes a magok körüli nedvdús rész, ami sokat számít a mai vacak paradicsomok esetében.

Vik% 2021.10.21. 08:17:36

@Dorottya Hrabovszky: Sajnos senki sem tud olyat csinálni, hogy kitalálja kinek mi a drága. Neked drága, de azt senki nem mondta, hogy nem számítasz. Az ár egyébként tényleg nem rossz, 450-550 között rendben van ez a minőség függetlenül attól, hogy ez kinek-kinek megfizethető vagy sem. Ne vedd magadra, nem ellened szólt.
Más: azért kell kimagozni mert különben a magokat körülvevő nedvesség eláztatja a guacamole-t és az nem túl étvágygerjesztő amikor tocsog. Az íz a paradicsom húsában van (kellene legyen). Egyébként említed, hogy a mai paradicsomok ízetlenek. Hát azt is úgy érdemes venni, hogy termelőtől valamilyen heritage fajtát. Persze ez is drágább mint az általad említett hitvány minőség de hát ez már csak ilyen. Egyébként a libanoni tabouleh is ilyen formában tartalmazza a paradicsomot.

Vik% 2021.10.21. 08:25:23

@vpierre Ez egy jó poszt volt. Egyet értek azzal, hogy további beavatkozások már feleslegesek. A héten akkor lesz otthon egy jó taco... :-) Köszi!

A fickó 2021.11.21. 16:04:10

@Vik%: "Az íz a paradicsom húsában van (kellene legyen)."
Az íz "umami" nem a paradicsom húsában van, hanem a magokat tartalmazó zselés részben. Évek óta termesztek paradicsomot és csinálok készítményeket belőlük, legalább 60-70 fajta megfordult a kertemben. Idén 14 fajtám volt, amelyből az egyik a Douchoua Pepper volt, ez egy világos sárga paprika formájú paradicsom. Különlegessége, hogy belül üreges, mint egy paprika, húsa száraz, de kellemes ízű. Kiváló szendvicsekbe, mert nem áztatja el a kenyeret. A magok közti zselé sokkal keményebb és ízben köröket ver a paradicsom húsára és így van ez minden paradicsomnál. Egy ilyen paradicsom "zseléje" nem áztatja el a guacamole-t, viszont az ízét jelentősen javítja. Szoktam paradicsom pl. saláta tetejére is tenni, nagyon dekoratív és ízes. :)
cdn.shopify.com/s/files/1/1270/2601/products/Glen_Seeds_Heirloom_Tomato_-_Douchova_Pepper_1_grande.jpg?v=1486902711

Vik% 2021.11.23. 12:33:35

@A fickó: Húú, ez nagyon érdekes! Köszi! Sosem láttam még ilyen paradicsomot. Azt hiszem a sűrű zselés állag lehet a magyarázata az umami koncentrációnak. Vagy igaz ez a híg állagú magrész esetén is? Ki kell ezt próbáljam! :-) Köszi még1x!

A fickó 2021.11.23. 14:52:55

@Vik%: Igaz ez minden paradicsomra, de ennél a paradicsomnál könnyebb kóstolni a magrészt és a húsrészt és érezni a különbséget.
Ha nyáron paradicsom szószt főzöl (mondjuk tésztához), választ szét a zselés magrészt és szűrd le a magokat. A paradicsom húsából főzd meg a szószt, de sűrűbbre, mint szeretnéd, majd a főzés után hígítsd vissza a leszűrt lével. Friss erőteljes paradicsom ízt, illatot visz bele. Ha tovább akarod fokozni még csepegtesd meg gyümölcsös kiváló minőségű olívaolajjal. Én a Finca La Torre-t ajánlom - ez az olaj ízével, illatával, bármilyen télen/nyáron elkészített paradicsom szószba, levesbe emulgeálva brutál friss paradicsomosságot visz be. Természetesen a főzés végén, miután hűlt is keveset.

Vik% 2021.12.02. 12:35:00

@A fickó: Köszönöm a hozzászólásaid! Mindenképp kipróbálom!
süti beállítások módosítása